A piros blúz esete
Volt egy piros blúzom. Asszimetrikus, fodros, visszafogott, bordóba hajló árnyalatú, rövidebb fazonú. A tökéletes darab egy egyetemista lánynak. Viselhettem vacsorákon, bulikban, de ha úgy tartotta kedvem, csak egyszerű hétköznapokon is, amikor nem volt különösebb dolgom. Mindig számíthattam rá.
Talán azért is szerettem ennyire, mert régóta tetszett. Egy outlet üzletben láttam meg. Pár hete már nézegettem, de mivel semmi szükségem nem volt rá, így nem vásároltam meg, ellentétben egy nadrággal, ugynebből az üzletből. Sajnos, vagy mondhatni szerencsére, a nadrág nem bírta sokáig – párszor volt rajtam és vissza kellett vinnem, mivel kezdett szétszakadni. Nos, ennek az árából vettem meg a piros blúzt. Amit azóta sem bánok!
Aztán édesanya lettem. A piros blúz még mindig ott lógott a szekrényemben, de ritkábban került elő. Egy hűvösebb, de napos nyári délelőttön úy döntöttem, ez lesz a tökéletes választás, amikor sétálni megyünk a barátnőimmel. Véd a naptól, de jól szellőzik – és csinos is. Néha szívesen öltözködöm csinosabb darabokba egy egyszerű sétához is. Egyszerűen azért, mert így érzem jól magamat. De ez volt az első olyn alkalom, amikor nem éreztem jól magam a piros blúzban. Levetettem és visszaakasztottam a szekrénybe. Felvettem valami mást, és elindultunk.
Aztán teltek, múltak a hetek, a hónapok. Számtalan alkalmam lett volna rá, hogy felvegyem a piros blúzt, de valahogy sosem ezt választottam. Végül az egyik alkalommal kiszedtem a szekrényből és összehajtogattam. Eltettem azok a ruhák közé, amit már nem szeretnék viselni. Akkor értettem meg, hogy a mi közös történetünk véget ért. Szép volt, sokáig tartott. Számtalan emléket kötök ehhez a blúzhoz, számtalan összeállításban és élethelyzetben. Szerettem, ahogy egyszerűen elegánsabbnak éreztem benne magamat, amikor sima farmerrel és vászoncipővel hordtam, és azt is amikor elegáns szoknyával és ballonkabáttal, vagy farmerszoknyával és Birkenstock papuccsal. Ezernyi arca volt és mindet szerettem. De tudtam, hogy ha még évekig őrizgetem is, valószínűleg sosem fogom felvenni. De sajnáltam volna kidobni. Nagyon szerettem. És a történetét is. Nem szerettem volna, hogy anélkül eltűnjön, hogy nyoma lett volna. Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan őrizhetném meg az emlékét, anélkül, hogy a szekrényben pakolgatnám a blúzt.
Végül eldöntöttem, hogy megírom a történetét. És ez indított el ezen az úton. Így indult el a maradó.
A piros blúz és a saját történetem motivált arra, hogy megosszam a ruhák történetét és segítsek nekik új tulajdonosra találni, akik szeretettel viselik őket tovább. Mert hiszem, hogy minden ruhának története van. És ennek a történetnek nem kell egyetlen emberhez kötődnie. A ruhatárunk és a stílusunk természetes módon változik, ahogyan mi magunk is változunk, formálódunk az életünk során. De van, ami örök. A történetünk. Aminek a ruháink is részesei.
A maradó. webshopja hamarosan indul, addig is kövess minket, hogy ne maradj le a legújabb híreinkről és légy részese Te is egy álom megvalósulásának!
