Azt hittem, az esküvő előtti időszak csak a boldog készülődésről szól majd. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a dekoráció kiválasztása, a szervezés és a végtelen döntések meghozatala már inkább egy második műszaknak tűnik, mint életünk egyik legszebb időszakának.
És én egyre inkább azt éreztem, hogy elveszek az egész szervezésben. Miközben pontosan azt az időszakot nem tudtam megélni, amire annyit vártam.
Aztán eljött a lánybúcsúm.
És a barátnőimtől kaptam valamit, ami végül sokkal többet adott, mint gondoltam.
Egy kézzel készített Menyecske-kalendáriumot. Ugyanolyan izgalommal vártam, hogy kinyithassam az üzeneteket minden nap, mint gyermekkoromban az adventi csokoládénaptár ablakait.
Több volt, mint egy naptár
Először azt hittem, csak egy aranyos ajándék.
Aztán napról napra többet adott.
az esküvő előtti héten minden reggelt azzal kezdtem, hogy kinyitottam az aznapi üzenetet és hagytam, hogy az vezessen a nap folyamán. Nem a stressz.
És valami megváltozott.
A káosz lassan rendeződni kezdett.
Nem csak kívül. Belül is.
Segített lelassulni
Az esküvő előtti hajrában nagyon könnyű elveszíteni önmagunkat.
A Menyecske-Kalendárium nekem emlékeztető volt arra, hogy ez az időszak nem csak a szervezésről szól.
Hanem rólam. Rólunk. Egy új élet kezdetéről.
Segített:
- fókuszálni,
- megnyugodni,
- jelen lenni,
- és megőrizni a lelki békémet.
Egy átmenet emléke
Amikor később újra kinyitottam, nem a stressz jutott eszembe.
Hanem az az időszak, amikor lassan elbúcsúztam az életem egyik szakaszától. És készültem belépni egy újba.
Ezért hiszem azt, hogy minden menyasszonynak szüksége van egy ilyen kalendáriumra.
Ez az időszak nem szabad, hogy csak a szervezésről szóljon. Fontos, hogy meg tudja élni ezt az átmenetet.
Ha van az életedben menyasszony, ajándékozz neki valamit, ami valóban támogatja.
És ha te vagy a menyasszony: engedj meg magadnak egy olyan eszközt, ami nem csak rendszerez, mint az esküvő szervező naplók. Hanem megtart.
A Menyecske-Kalendárium nem egy tervező. Ez egy emlék az életed pillanatairól.

Bride calendar
Az esküvő előtti napok gyakran a rohanásról, a szervezésről és a végtelen teendőlistákról szólnak.
Közben pedig könnyű elfelejteni a legfontosabbat: megélni az átmenetet, mielőtt feleséggé válsz.


